2012. szeptember 21., péntek

Félelem és reszketés a mobilpiacon


A nagy múltú cég, a koreai Samsung előreláthatóan 2013-ban mutatja be az új csúcstechnikás telefonját, a Galaxy S sorozat legújabb darabját, az S4-est.



Premier
  A Galaxy S4-es okostelefont Barcelonában, a Mobile World Congress-en (2013. 02. 25-28.) kívánja a koreai cég bemutatni, majd egy hónapra rá kezdik el árusítani a tervek szerint – nyilatkozta egy belső forrás.


A Galaxy S3 debütálása után 9 hónappal, az iPhone 5 bemutatására körülbelül 5 hónapra rá kerül ki.



Technikai háttér
  Előreláthatóan a Galaxy S4 lesz a Samsung Group eddigi legerősebb eszköze („hardverileg, szoftverileg is”). A telefonban mindenképpen lesz LTE (Long Term Evolution – vagy 4G), azaz a korábbi technológiához mérten, ugyanazon körülmények között közel 12-szer nagyobb adatátvitelre lesz képes.
  Processzort tekintve négymagossal lesz felszerelve, ami azt jelenti, hogy az általános alkalmazásokat jobban bírja kezelni, ám játékokra csak kicsivel lesz alkalmasabb, mint elődje (szintúgy négymagos, Quad-Core 1,4 GHz-es Cortex-A9-es Galaxy S3)
  A kijelzője 5 colos méretet kap a korábbi 4,8 helyett, továbbá a Galaxy S szériához hűen szintúgy Android operációs rendszerrel rendelkezik majd.

Külsőség
  A dizájn valószínűsíthetően marad kisebb változtatásokkal, azonban mindenképpen megtartják a lekerekített „idomokat”.



Kilátások
  Amennyiben tudja tartani a Samsung Group az ütemtervét, minden jel szerint évente újítja Galaxy S sorozatát. Maga a cég azonban nem kommentálta a kiszivárogtatott hírt.





Forrás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése