2013. november 21., csütörtök

Mémtípusok története (1. rész)

Mivel a mémek kialakulásának története igencsak időtlennek bizonyulhat, ezért a bejegyzésciklus keretei között leginkább az internetes mémek történetével foglalkozunk a következőkben. Mivel egy korábban szinte senki által nem vizsgált területről van szó, így igen nehéz pontos és precíz adatokat megbízható forrásból szerezni. A mémspecifikus történeti áttekintés a legcélszerűbb.



1.A "FAIL"-mame



A "Fail" kifejezés körülbelül az ezredforduló táján kezdett "közkinccsé" válni az internetezők, interneten játszható programok felhasználóinak körében. Elsősorban kisebb terjedelmű videók és képek kapcsán vált népszerűvé olyan szituációk jellemzésére, konklúziójaként, melyek során egy-egy balszerencsés mozzanat során egy-egy sztereotípia igazolódik be, esetleg vicces helyzetkomikum bontakozott ki stb. Maga a kifejezés (Fail) a siker (succeed) ellentéte, ebből következik, hogy a mémkorszakban így fémjelzik egyesek hibáit, módszereit stb.



Először 1998-ban regisztrálták a FAIL szó használatát ilyen célból - egy japán, 16 bites lövöldözős játékban, a Blazing Star-ban, ahol a játék elvesztésekor a "game over" (=játék vége) kiírás helyett használták a sikertelenség kifejezésének részeként.


A későbbiekben 2003. 07. 22-ére olyannyira elterjedt, hogy bekerült az "Urban Dictionary" online verziójába is. 2004 elején kezdtek a felhasználók olyan képeket és videókat keresni, melyek FAIL címkével lettek ellátva - a Google Trends szerint - jelenleg leginkább a "blog" kifejezéssel párosítva keresnek rá a legtöbbet. Csak ezek után kezdett önállóan is szerepelni a kifejezés.
A médiában elsőként 2008-ban jelent meg - ilyen értelemben használva a FAIL kifejezés -, amikor levetítettek egy tudósítást a Cheezburger Network  által indított "FAIL-blog"-ról.





2. PedoBear, alias PedoMaci


A PedoMaci (vagy PedoBear) eredetileg egy ikon, szimbólum volt, melyet arra használtak különböző oldalakon, portálokon stb., hogy jelezzék a tiltott pornográf tartalmakat. Ennek is köszönhető, hogy manapság már gyakorlatilag egyet jelent a pedofília, a romlottság stb. szavak jelentésével (főleg az internetes szleng miatt).

Eredetileg a PedoMaci a "Kumar" vagy "Kumā ” (medve) néven futott, a "2channel" fórumán ASCII művészképként - legkorábbi feljegyzések szerint 2003. 02. 27-től.


Elterjedése annak köszönhető, hogy több weboldalon a tartalmak korlátozása végett (elsősorban pornográf tartalmakat illetően) megannyi oldal kezdte használni emblémaként, hibaüzenet ábrájaként.


A későbbiekben az asszociációk miatt 2005 februárjában bekerült fogalomként az "Urban Dictionary"-be, majd 2006-ban elkezdték különböző képekre rászerkeszteni... 2008. 01. 14-én külön weboldalt is készítettek ebben a témában (ma ez már a pedobearcostume.com), ahol különböző játékokat, plüssállatokat, ajándéktárgyakat, jelmezeket, kiegészítőket stb. lehet venni PedoMaci kategóriában.




Az elkövetkezendő évek folyamán egyre nagyobb népszerűségnek kezdett örvendezni - pl. 2010-ben a Times of Malta számolt be egy grafitis hullámról, ahol PedoMaci volt a fő szimbólum minden grafiti elkészítésekor (az újságnak ezen híre, cikke miatt kb. 300.000 olvasóra tett szert - többen kerestek rá PedoMacira, mint az újságra korábban, így hirtelen megugrott az olvasók száma is a hírben említett kulcsszavak miatt). Azóta megannyi újságban is jelennek meg cikkek "róla"/"vele" kapcsolatban.

Manapság gyakorlatilag egyet jelent PedoMaci a pedofíliával.


Magyar példa a felhasználására:


Részlet Dancsó Péter Videómánia című kritikai sorozatából (Videómánia: Apám beájulna - 8. perc 16. másodperc)



3. Technoviking

A Technoviking egy becenév, amit egy izmos, nagydarab techno zenére táncoló emberre aggattak a 2000-es Fuckparade berlini fesztiválon.
Miután 2006-ban felkerült a Youtube-ra az ezt ábrázoló felvétel, több milliók nézték meg, illetve paródiák és remixek ezrei láttak napvilágot az ihletésére. Ezek után kikerült 2007-ben a Central American pornográf oldalra, és ez jelentette az igazi ugródeszkát ezen mém számára - 2013 januárjára több mint 16 milliónyian látták egyetlen megosztón.




A téma végül olyan felkapottá vált, hogy megannyi részletre kiterjedően is dolgoztak a "fanok".




A következő bejegyzésben a "This is Sparta!" és a "Rage guy" mémek lesznek bemutatva.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése